Óvodánkban az elmúlt időszakban a következő események történtek:
Október 22-én a már hagyományos nyárbúcsúztató ünnepségünket tartottuk.
A Kincsesláda bábszínház két előadását tekinthették meg a gyermekek:
November 16-án a Brémai muzsikusok és a Kiskakas gyémánt félkrajcárja, december 3-án pedig a téli meséket: Télapó kesztyűje és a Didergő király címmel.
Az Ászári OVI Alapítvány támogatásával lezajlott a nagycsoportosok úszásoktatása. A gyermekek tíz alkalommal vehettek részt a foglalkozásokon. A kitűzött cél: a vízhez szoktatás mindenkinél megvalósult, a csoport zöme pedig már az úszástechnika elsajátításán is dolgozott Betti nénivel.
November 04-én ismét lehetőségük volt a szülőknek karácsonyi fotókat készíttetni gyermekükről.
November 13-án nagycsoportosaink a „Szépkorúak napján” szerepeltek. Versekkel, valamint két jelenettel: A kisegér és az Adj Isten egészségére cíművel, köszöntötték a megjelenteket.
December 4.-én délelőtt érkezett a várva várt Mikulás Óvodánkba. A gyermekek nagy izgalommal várták kinek nyílik a Télapó zsákja?! Ugyanezen a napon a - hagyományok szerint- szintén útra kelt a Falumikulás, s megajándékozta az útjába kerülő gyermekeket, s útvonalán belül, kérésre csomagot is átadott.
E nap délutánján a nagycsoportosok az iskolában bűvész előadását tekinthették meg.
December 14-én a Palánták bábszínház érkezett hozzánk „A szeretet mindenkié” című
ajándékműsorával.
Karácsonyi ünnepélyünket december 18-án délután tartottuk csoportonként. Délelőtt pedig a Nyugdíjas klub képviselői látogattak el hozzánk ajándékaikkal, mi pedig Karácsonyi műsorral kedveskedtünk Nekik.
Nagyon sok új játék kerülhetett a fa alá. Az Ászári OVI Alapítvány -unk támogatásának köszönhetően 104 ezer Ft értékben fejlesztő játékoknak, 170 ezer Ft értékben udvari játékoknak: ( 2db mini csúszda, 1db „házikó előkerttel” megnevezésű játéknak) örülhetnek a gyermekek. Saját költségvetésből is sok szép fejlesztő játékot vásároltunk csoportonként 35 ezer Ft értékben.
Következő időszakra tervezett programjaink:
Január 22 (péntek), 25 (hétfő) nyílt napok. Ennek keretében a szülők betekintést nyerhetnek a csoportok életébe.
Kincsesláda bábszínház ezévi előadásai.: Január 29.-kén Állatmesék….(A Kisvakond autója, Kacor király..); május 14.-én: Nyári mesék (Rút kiskacsa, a Róka és a holló,a Gomba alatt c.)
Soron következő Szülői értekezletünket február 09-én (kedden) tartjuk.
„Gyermekek farsangja” keretében február 12-én délelőtt interaktív színház előadásában „A kiskakas gyémánt félkrajcárja” című előadást tekinthetik meg, óvodásaink, délután pedig csoportonkénti farsangi műsoros programok, mulatságok következnek.
Komenda Istvánné ( Melinda óvó néni)